2016. október 16., vasárnap

Glamour napok 2016. Ősz

Sziasztok!

Kicsit már biztosan csillapodtak a kedélyek Glamour napi vásárlásos posztok fronton, így gondoltam most már lassan én is elmesélem,mi is történt, miket vásároltam és hogyan zajlott az egész. Sikeresnek mondanám az egészet, mert mindent sikerült beszereznem amit szerettem volna, és egy bónusz palettát is, amivel megjutalmaztam magam mert nagy sikert értem el a magam számára elérendő célok kitűzött dolgai közül, így úgy véltem megérdemlem!


A nulladik nappal a dm-be vettem az irányt és sikerült megvennem az első körös dolgokat. Itt vettem meg édesanyának a kedvenc Pantene Pro-V samponját és balzsamját, a Fa tusfürdőt. Sikerült megvennem a kedvenc szempillaspirálomat a Maybelline Lash Sensational-t, itt sokat gondolkodtam,hogy az új verzióját válasszam-e aminek olajjal gazdagított a formulája, de mivel megnéztem a teszterrel a kefét, láttam, hogy teljesen más a kialakítása, nem akartam kísérletezni. A Garnier-től a szőlömag kivonatos tonikját választottam, mert ennek a lemosóját használom,és azzal elégedett vagyok. Meglátjuk mit tud a tonik! Nem bírtam ellenállni az Alverde négyes szemhéjpúderpalettájának, ami szép őszi barnás színekkel vett le  a lábamról, munkába járáshoz tökéletes és csodásan pigmentált, szerintem még majd a rózsaszínes verziót is beszerzem egyszer. A hajfesték is megvételre került, amit említettem a tervezett posztban a L'oreal Casting Creme Gloss-tól vettem egy árnyalatot, a hajfestésről lesz poszt, meglátjátok milyen színt választottam. Az Elséve hajmosás előtti hajpakolására nagyon kíváncsi voltam, még sikerült belőle kapnom, most is éppen azzal a hajamon írom nektek ezt a posztot, eddig pozitívak a tapasztalataim de csak másodszor használom így még nem vonok le nagy következtetéseket, majd ha biztosra teszteltem, akkor írok róla külön. A Rimmel-től csak egy termékre lehetett a kupont felhasználni, így a kedvenc Stay Matt púderem vettem újra, ezt én tényleg minden nap használom ha kiteszem a lábikóm itthonról.  Ennyi volt nekem a nulladik dm-es nap. Elégedetten távoztam az üzletből, csak itthon vettem észre, hogy két kuponom nem lett beváltva, pedig odaadtam a leányzónak a kasszánál ( volt amit visszakaptam mert nem volt rá szükség és gondolom össze lett vele fogva). Tudom, meg kellett volna néznem, de siettem, nagy volt a sor stb stb. Kicsit szíven ütött, hogy kb. 2.000 Ft-om bánta, de sebaj, visszamentem délután és nagyon rendesek voltak, első szóra visszáruzták majd lehúzták a kupont és visszakaptam a pénzt. Csillagos ötös a vevőközpontúságért, mondjuk nem lep meg a dm-től ez a szemlélet, emiatt (is) szeretek oda járni, mert nagyon kedvesek, rendesek és vevőközpontúak az eladók mindig. 


A Rossmann-ban vásároltam másnap, itt megvettem a Cif kuponnal ezt az univerzális tiszítószert anyunak, valamint a Glade illatosítókészülékükbe is vettem 3 db-os utánpótlást. A Duck wc tisztítói nagyon jók, abból vettem egyből 3 db-ot is, két citromosat és egy levendulásat. Azért is vált be, mert nem hagy csíkot a csempe felületen a kagylóban, emellett mégis jól habzik és illatozik. Az Always kupont is beváltottam, sosem árt. Az univerzális 25%-os kozmetikum kuponnal pedig az essence-től választottam egy korrektort, a Stay att-et.  Itt hittem azt,hogy nekem ennyi volt a Glamour napok..aztán kaptam a csodás hírt és megvettem a bóbusz Maybelline palettát! Féláron tudtam a kosaramba rakni és annyira szép,hogy még azóta sem nyúltam bele. Majd ha ráveszem magam a szépségének megtörésére, akkor tesztet is hozok róla, swatchokkal.



Ti miket vásároltatok, minek örültök a legjobban?

Puszi nektek:


2 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon sok szuper dolgot vettél. Az a paletta valami eszméletlen gyönyörű, én is gondolkodtam rajta, végül úgy döntöttem, hogy most kihagyom, de ha a Joy kuponnal lesz 50%-os Maybelline akkor lehet még is csak elcsábulok felé. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Mariann!

      Igen és in így vagyok vele :) Elcsábulok... a Rock-os verziót is megnézném élőben, persze nem tervezem megvenni... De..tudod,hogy megy ez :D

      Törlés