2012. május 18., péntek

Márvány körmök

Még a múltkori kreatív kedd alkalmával láttam a fogpiszkálós technikát a márványos körmök elkészítésére, ugyanis a vízzel való water marble technika  nem egyszer okozott nekem busszús perceket, és oltári mocskot a fürdőmben . Feladtam, akármilyen vízzel , ha meleggel, ha hideggel próbálkoztam, ha régebbi, ha teljesen új lakkal, nekem egyszerűen nem oszlottak el a felszínén olyan szép gyűrűkben. 2 db ujjamon kaptam eddig összesen azzal a technikával elfogadható eredményt, de az meg semmi. Szóval olvastam, hogy márvány hatású körmöket egy fogpiszkálóval is elérhetünk, majd kerestem erről videót is, és ez is egyszerűnek tűnt akár társa, DE ez sikerült is és valóban az is ! Nem lehet elrontani és nagyon tartós, a narancs-nude verzió nekem 5 napot bírt a körmeimen, a kék-nude verzió 2. napja virít rajtam és nem pattogzik. Remélem ez is olyan sokáig bírja, mert nekem ez akkor a nyár nagy slágere lesz!

Kellékek:

Kétféle lakk, az ízlésednek megfelelően, jó ha az alap nem olyan feltűnő és abba teszel egy rikítóbb színt, a neon színek idén nagyon mennek, de ha visszafogottabb eredményt akarsz szerintem bátran fordulj a trendi cukorkaszínekhez

Fogpiszkáló

Türelem :)

Első körben vidd fel az alap lakkot, ez esetben a nude színt, majd várj míg az első réteg megszárad. Ha koppanósra száradt, kenj rá egy réteget ismét az alaplakkból, tehát itt a nudeból. Siess, mielőtt elkezdene szárazni csepegtess bele pár pöttyöt az általad választott másik lakkból, kezdd el óvatosan a fogpiszkáló hegyével elkeverni a pöttyöket, és alakítsd a mintákat úgy, ahogy neked tetszik.

Ezzel kész is , megmutatom a két verziót amiket én viseltem/ek:
 
Nude- narancs marble



Nude-kék marble







Hogy tetszenek? Nekem a nude-narancs jobban bejön, de vizsgára nem akartam rikító körmökkel menni ezért most a nude-kék mellett tettem le a voksomat, aminél szerintem inkább olyan füstös hatást sikerült elérnem, de kipróbálom majd még sok színnel, főleg neonosakkal :)

Próbáltátok már ezt a módszert?

Puszi: Hajni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése